Felnőttoktatás
Minden érdeklődőt várunk, mert a képzések csak 10-12 fő feletti jelentkezés esetén indíthatóak!
Kedvezmények: diákigazolvány, utazási kedvezmények, tanulószerződés kötése.
Ha még nincs érettségije a jelentkezőnek, azt is megszerezheti két év alatt ingyenesen, a szakképzési centrum iskoláiban 2020. szeptembertől induló osztályokban!
Tudnivalók a felnőttoktatásról:
A képzések februárban és szeptemberben indulnak, meglévő létszám esetén. Az oktatás kb. heti 2-3 napon van, a tanórák délután 3-4-től este 7-8-ig vannak. A konkrét időpontokat a tagintézményeink jelölik ki.
Amennyiben van megfelelő létszámú jelentkező, lesz egy tájékoztató nap, ahol a részletekről és a beiratkozás menetéről részletes tájékoztatást fog kapni. Nézzen szét képzéseink között, és akár jelentkezzen még ma! Várjuk jelentkezését!
Érdeklődni lehet a tagintézményeinkben, vagy nálunk:
4400 Nyíregyháza, Dugonics u. 10-12.
centrum@nyiregyhaziszc.hu
+36 42 512371 (2-es mellék)
Jelentkezz most!
Felnőttoktatás keretében 2 év alatt megszerezhető OKJ-s szakképesítéseink
8 általánosra épülő közismereti tantárgyakkal kiegészített 3 éves képzések,
vagy érettségi, vagy meglévő szakképesítés birtokában 2 éves közismeret nélküli képzések:
34-582-01 Ács
Szakképesítés leírása:
Az építőiparban előforduló famunkálatokat végez, fedélszerkezeteket, zsaluzatokat, állványokat készít, bont, átalakít és karbantart, illetve beépíti az előregyártott faszerkezeteket. A helyszíni monilit beton és vasbetonszerkezetek zsaluzása, a zsaluzatokhoz, zsaluzati rendszerekhez tartozó állványzatok szerelése, a beton bedolgozása és homlokzati fémállványok szerelése.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: állványozó, állványszerelő, csőállványozó, dúcolat készítő, építményzsaluzat-szerelő, faállványozó, fatetőszerkezet-gyártó, fedélszerkezet-készítő, födémzsaluzó, magasépítési ács-állványozó, zsaluzó, zsaluzóács.
Ráépülés: tetőfedő.
34-543-02 Asztalos
Szakképesítés leírása:
Faipari termékek készítése, szerelése, karbantartása, javítása és felújítása. Különböző rendeltetésű és szerkezetű bútorok, nyílászárók és belsőépítészeti munkák elkészítését végzi. Tevékenységi köre a termék előállításához szükséges eszközök és anyagok beszerzésén át a gyártási műveletek, kapcsolódó adminisztrációk, valamint a befejező feladatok elvégzéséig terjed.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: általános asztalos, beépített bútor helyszíni szerelője, beépítettbútor-készítő, bútorgyártó, bútorjavító, díszlet-asztalos, egyedibútor-készítő, ablakgyártó, ablakkeret-készítő, ablakszerelő, ajtótokkészítő, épületasztalos, épület-karbantartó asztalos, fabrukolat-felrakó, nyílászáró beépítő, nyílászáró gyártó asztalos, parkettakészítő.
Ráépülés: műbútorasztalos
34-542-01 Bőrdíszműves
Szakképesítés leírása:A különböző bőrdíszműipari termékek kiszabása, előkészítése, díszítése, összeállítása, bélelése, befejező műveleteinek végrehajtása. Kesztyűtermékek kiszabása, előkészítése, díszítése, összeállítása, bélelése, befejező műveleteinek végrehajtása. A bőrdíszműipari termékek különféle javítási műveleteinek végrhajtása.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: bőr ajándéktárgy készítő, bőr hátizsákkészítő, bőrárujavító, bőrtáskakészítő, bőrtermékkészítő, bőrtokkészítő, táskajavító, -készítő, bőrkesztyűszabász, kesztyűszabász, kesztyűvarró, kézi kesztyűvarró.
34-582-13 Burkoló
A burkoló szakember az épületek, építmények kültéri és beltéri hidegburkolatait, díszítő burkolatait készíti, azokat javítja, felújítja és bontja. Homlokzat-, lábazat burkolatokat és térburkolatokat készít, javít, bont.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: Díszítő mozaikos, Díszítőmozaik-burkoló, Járdakövező, Járdaszegély kövező, Kőlapburkoló, Térburkoló, Hidegfal- és padlóburkoló, Hidegburkoló, Homlokzatburkoló, Járólapozó, Burkoló kőműves, Díszburkoló, Épületburkoló
34-811-01 Cukrász
A cukrász a higiéniai és munkavédelmi előírások betartása mellett cukrászsüteményeket, fagylaltokat, és más hidegcukrászati készítményeket állít elő, figyelemmel azok ízbeli változatosságára, esztétikai megjelenítésére, a vásárlási, megrendelési igényekre.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: Fagylaltkészítő, Karamell cukrász, Lágyfagylaltos, Marcipánfigura készítő, Süteménykészítő, Tortakészítő,
35-811-03 Diétás szakács
A diétás szakács a közétkeztetés területén, ide értve a fekvőbeteg ellátást biztosító egészségügyi a nevelésioktatási, a szociális alapszolgáltatásokat és szakosított ellátást végző, illetve gyermekjóléti alap és szakellátást biztosító intézményeket, a turizmus és a vendéglátás (gyógyszállók, wellness és fitnesz szolgáltatások),valamint a speciális igényű táplálás területén (pl. sporttáplálkozás) a dietetikus által összeállított étrendet készíti el.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: Diétás szakács, Étkezdei szakács, Grill szakács, Gyermekélelmezési szakács, Hajószakács, Hidegkonyhai szakács, Közétkeztetési szakács, Melegkonyhai szakács, Pizzakészítő szakács, Segédszakács
34-341-01 Eladó
Szakképesítés leírása:
Az eladó szakember a kereskedelmi egységekben kiszolgálja és tájékoztatja a vásárlókat. Az eladásra kerülő áruk átvételével, raktározásával, állagmegóvásával, értékesítésre történő előkészítésével, eladótéri kihelyezésével, értékesítésével kapcsolatos feladatokat lát el. Közreműködik az áruk beszerzésének előkészítésében és lebonyolításában. Ellátja a kereskedelmi egység szabályszerű működésével kapcsolatos eladói feladatokat.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: Élelmiszer- és vegyiáru-eladó, Gyógynövény eladó, Zöldség-, gyümölcs eladó, ABC-eladó, Áruházi eladó, Eladó, fűszerüzlet, Eladó, szupermarket, Élelmiszer eladó, Élelmiszerbolti eladó, Műszakicikk eladó, Híradástechnikai- és elektronikaicikk-eladó, Vas-, műszaki-eladó, Alkatrész-értékesítő, eladó, Bútor- és lakástextil-eladó, Vas-, műszaki-, műanyag-, üvegárubolti eladó, Könyvesbolti eladó, Kultúrcikk eladó, Konfekció-, méteráru- és lakástextil-eladó.
34-522-01 Elektromechanikai műszerész
Szakképesítés leírása:
Elektromos, elektronikus, távközlési és ügyvitel-technikai készülékek, berendezések és műszerek bemérését, javítását és karbantartását végzi.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: PLC programozó, Elektromos gép- és készülékszerelő, Elektrolakatos, Elektromechanikai műszerész, Háztartás-elektronikai műszerész, Villamossági szerelő, Akkumulátor-javító és kezelő, Autóelektronikai műszerész, , Automatikai műszerész, Ügyvitel-technikai műszerész, Híradástechnikai műszerész, Mechatronikai műszerész, Mechatronikai szerelő.
34-522-02 Elektromos gép- és készülékszerelő
Szakképesítés leírása:
Az elektromos gép- és készülékszerelő az épület – és ipari villamos berendezések villamos gépek ellenőrzését, üzemeltetését, karbantartását, javítását végzi. Átlátja az alkalmazott villamos gépek jellemzőit, szükség esetén beavatkozik, hibafeltárást, hibakeresést végez. A villamos gép- és berendezések szerelése során egyen- és váltakozó áramú forgógépet, transzformátort telepít, működtet, villamos gépeket üzemeltet. Munkája során villamos ellenőrző méréseket, vizsgálatokat és beállításokat végez a megfelelő eszközök alkalmazásával. Ismeri és alkalmazza a villamos biztonságtechnikai előírásokat. Munkáját műszaki dokumentáció alapján, a szakmai szabályok és követelmények figyelembevételével végzi, munkájáról dokumentációt készít.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: PLC programozó, Elektromos gép- és készülékszerelő, Elektrolakatos, Elektromechanikai műszerész, Háztartás-elektronikai műszerész, Villamossági szerelő, Akkumulátor-javító és kezelő, Autóelektronikai műszerész, Automatikai műszerész, Ügyvitel-technikai műszerész, Híradástechnikai műszerész, Mechatronikai műszerész, Mechatronikai szerelő
34-522-03 Elektronikai műszerész
Szakképesítés leírása:
Az elektronikai műszerész a gyártó és a kiszolgáló ágazatok középfokú végzettségű elektromos szakembere. Alapvető feladata az elektromos, elektronikus, berendezések és műszerek bemérése, javítása és karbantartása. Az előírtaktól eltérő mérési eredmények esetén képes a hibákat (hidegforrasztások, fóliaszakadások és zárlatok, hibás alkatrészek stb.) megkeresni és megszüntetni. Összeszereli és beállítja az elektronikai berendezéseket. Ismeri és alkalmazza a villamos biztonságtechnikai előírásokat.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: Antennaszerelő, Távközlési, átviteltechnikai szervizműszerész, Távközlésihálózat építő, Telefonközpont szerelő
34-582-03 Épület- és szerkezetlakatos
Szakképesítés leírása:
Vasból, acélból és egyéb fémes anyagból készült lemezeket, idomokat, csöveket, vázakat és tartószerkezeteket munkál meg. Épületek és más építmények szerkezeti fémvázainak összeszerelését, felállítását és szétszerelését végzi.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: Bányalakatos, Darulakatos, Díszlet-lakatos, Gépbeállító lakatos, Géplakatos, Gépszerelő és –karbantartó lakatos, Karosszéria lakatos, Lemezlakatos, Öntödei géplakatos, Szerkezetlakatos, Vas- és fémszerkezeti lakatos, Gépszerelő és -karbantartó lakatos, Épület-szerkezet lakatos
34-542-03 Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító
Szakképesítés leírása:
A fehérnemű-készítő és kötöttáru-összeállító kötött-hurkolt technológiával készült kelméből alsó és felső ruházatot készít minden korosztály számára.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök:
Fűző és melltartókészítő
Kötőipari konfekciósfehérnemű-készítő
Lakástextil-készítő
Fehérneművarró
Férfiruha-készítő
Ruhakészítő
Mérték utáni szabó
Átalakító szabó
Készruhavarró
Nőiruha-készítő
Női szabó
34-542-04 Férfiszabó
Szakképesítés leírása:
A férfiszabó műszaki dokumentáció alapján sorozat- és méretes férfiruházati termékeket gyárt, egyéb termékeket készít: ágynemű, függöny, lakástextíliák,, ruházati termékeket átalakít, javít.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök:
Fűző és melltartókészítő
Kötőipari konfekciósfehérnemű-készítő
Lakástextil-készítő
Fehérneművarró
Férfiruha-készítő
Ruhakészítő
Mérték utáni szabó
Átalakító szabó
Készruhavarró
Nőiruha-készítő
Női szabó
34-582-04 Festő, mázoló, tapétázó
Szakképesítés leírása:
Festő, mázoló, tapétázó feladata a szakszerű felületdiagnosztika, felület előkészítése – előkezelése, festés, mázolás, díszítés, tapétázás, vékonyvakolat felhordása, felújítási munkák végzése. Tevékenységét a kézi és gépi festési technológiák alkalmazásával önállóan, a biztonsági előírásai szerint végzi. Tevékenységével a festési folyamat alkalmazásán keresztül részt vesz a technológiai folyamatok, a minőség és a munkabiztonság betartásában.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök:
Csőradiátor mázoló
Építőipari festő
Épületfestő, mázoló
Faszerkezet mázoló
Szobafestő
Tapétázó (falkárpitozó)
34-521-02 Finommechanikai műszerész
Szakképesítés leírása:
Mérő- és precíziós berendezéseket, optikai, laboratóriumi, repülési és hajózási műszereket készíti, szereli és javítja. A készülékek, műszerek végszerelését mechanikai beállítással, összeállítási rajzok alapján végzi.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök:
Finommechanikai karbantartó és szervizműszerész
Barométer-készítő
Geodéziai műszerész
Hajózásiműszer-készítő
Laboratóriumi műszerész
Mérő- és precíziósműszer-készítő
Meteorológiai műszerész
Műszerkalibráló
Optikai műszerész
Órás
35-582-01 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő
Szakképesítés leírása:
A gáz- és hőtermelő berendezés szerelő alkalmas a gáz, és olajfogyasztó berendezések, valamint az ún. megújuló energiás hőtermelő berendezések komplex beszerelésére, beüzemelésére, egy rendszeren belül történő üzemeltetésére.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök:
Csőszerelő
Csővezeték-szerelő
Vezeték- és csőhálózat-szerelő
Karbantartó, csőszerelő
Csőfűtőtest szerelő
Csővezeték-építő
Csővezeték-kitűző
Épületgépészeti csőhálózat- és berendezés-szerelő
Fűtés-, víz- és szennyvíz-szerelő
Fűtésszerelő
Gáz- és olajvezeték karbantartó
Gázfogyasztó berendezés-és csőhálózat-szerelő
Gázvezeték építő
Gázvezeték- és -készülék-szerelő
Gázvezeték szerelő
Gázszerelő
Hálózati gázszerelő
Központifűtés- és csőhálózat-szerelő
Nyomócsővezeték-építő
Víz- és gázvezeték szerelő
Víz-gáz és központi fűtésszerelő
Vízvezeték- és központifűtés-szerelő
34-521-03 Gépi forgácsoló
Szakképesítés leírása:
A gépi forgácsoló feladata fémből, színesfémből és nemfémes anyagokból különféle (tengely, tárcsa, szekrényes és egyéb) geometriai kialakítású, többnyire gépiparban gyártott termékek alkatrészeinek részegységeinek forgácsoló gépeken történő elkészítése (gyártása) adott műszaki rajz, műhelyrajz alapján.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök:
Forgácsoló
Esztergályos
Fúrós
Gyalus, vésős
Marós
NC, CNC gépkezelő
Szikraforgácsoló
34-521-05 Gyártósori gépbeállító
Szakképesítés leírása:
A gyártósori gépbeállító automatikus vezérlésű pneumatikus, vagy hidraulikus működtetésű alkatrészgyártó és összeszerelő célgépeket működtet.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök:
Finommechanikai összeszerelő
Karosszéria összeszerelő
Fémtermék‐összeszerelő
Automata összeszerelő gépsor kezelője
Motorkészítő
Gyártósori összeszerelő
Gépjármű-összeszerelő
34-521-06 Hegesztő
Szakképesítés leírása:
Faipari termékek készítése, szerelése, karbantartása, javítása és felújítása. Különböző rendeltetésű és szerkezetű bútorok, nyílászárók és belsőépítészeti munkák elkészítését végzi. Tevékenységi köre a termék előállításához szükséges eszközök és anyagok beszerzésén át a gyártási műveletek, kapcsolódó adminisztrációk, valamint a befejező feladatok elvégzéséig terjed.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: általános asztalos, beépített bútor helyszíni szerelője, beépítettbútor-készítő, bútorgyártó, bútorjavító, díszlet-asztalos, egyedibútor-készítő, ablakgyártó, ablakkeret-készítő, ablakszerelő, ajtótokkészítő, épületasztalos, épület-karbantartó asztalos, fabrukolat-felrakó, nyílászáró beépítő, nyílászáró gyártó asztalos, parkettakészítő.
Ráépülés: műbútorasztalos
34-582-05 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő

35-582-03 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő

34-521-04 Ipari gépész

34-525-03 Járműfényező

34-526-06 Karosszéria-lakatos

34-542-05 Kárpitos

34-582-14 Kőműves

34-523-01 Mechatronikus karbantartó

34-521-09 Műanyagfeldolgozó

35-543-01 Műbútorasztalos

34-542-06 Női szabó

34-811-03 Pincér

34-811-04 Szakács

34-523-02 Számítógép-szerelő, karbantartó

34-582-10 Szárazépítő

34-521-10 Szerszámkészítő

34-762-01 Szociális gondozó és ápoló

34-582-15 Tetőfedő

35-811-02 Vendéglátó-üzletvezető

34-522-04 Villanyszerelő

34-582-12 Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő

35-841-01 Autóbuszvezető

35-841-02 Tehergépkocsi-vezető

Érettségire épülő képzések:
54-344-04 Államháztartási ügyintéző
Szakképesítés leírása:
Az építőiparban előforduló famunkálatokat végez, fedélszerkezeteket, zsaluzatokat, állványokat készít, bont, átalakít és karbantart, illetve beépíti az előregyártott faszerkezeteket. A helyszíni monilit beton és vasbetonszerkezetek zsaluzása, a zsaluzatokhoz, zsaluzati rendszerekhez tartozó állványzatok szerelése, a beton bedolgozása és homlokzati fémállványok szerelése.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: állványozó, állványszerelő, csőállványozó, dúcolat készítő, építményzsaluzat-szerelő, faállványozó, fatetőszerkezet-gyártó, fedélszerkezet-készítő, födémzsaluzó, magasépítési ács-állványozó, zsaluzó, zsaluzóács.
Ráépülés: tetőfedő.
54-525-01 Autóelektronikai műszerész
Szakképesítés leírása:
Faipari termékek készítése, szerelése, karbantartása, javítása és felújítása. Különböző rendeltetésű és szerkezetű bútorok, nyílászárók és belsőépítészeti munkák elkészítését végzi. Tevékenységi köre a termék előállításához szükséges eszközök és anyagok beszerzésén át a gyártási műveletek, kapcsolódó adminisztrációk, valamint a befejező feladatok elvégzéséig terjed.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: általános asztalos, beépített bútor helyszíni szerelője, beépítettbútor-készítő, bútorgyártó, bútorjavító, díszlet-asztalos, egyedibútor-készítő, ablakgyártó, ablakkeret-készítő, ablakszerelő, ajtótokkészítő, épületasztalos, épület-karbantartó asztalos, fabrukolat-felrakó, nyílászáró beépítő, nyílászáró gyártó asztalos, parkettakészítő.
Ráépülés: műbútorasztalos
54-523-01 Automatikai technikus
Szakképesítés leírása:A különböző bőrdíszműipari termékek kiszabása, előkészítése, díszítése, összeállítása, bélelése, befejező műveleteinek végrehajtása. Kesztyűtermékek kiszabása, előkészítése, díszítése, összeállítása, bélelése, befejező műveleteinek végrehajtása. A bőrdíszműipari termékek különféle javítási műveleteinek végrhajtása.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: bőr ajándéktárgy készítő, bőr hátizsákkészítő, bőrárujavító, bőrtáskakészítő, bőrtermékkészítő, bőrtokkészítő, táskajavító, -készítő, bőrkesztyűszabász, kesztyűszabász, kesztyűvarró, kézi kesztyűvarró.
54-525-02 Autószerelő
Szakképesítés leírása:
Faipari termékek készítése, szerelése, karbantartása, javítása és felújítása. Különböző rendeltetésű és szerkezetű bútorok, nyílászárók és belsőépítészeti munkák elkészítését végzi. Tevékenységi köre a termék előállításához szükséges eszközök és anyagok beszerzésén át a gyártási műveletek, kapcsolódó adminisztrációk, valamint a befejező feladatok elvégzéséig terjed.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskola végzettség
Betölthető munkakörök: általános asztalos, beépített bútor helyszíni szerelője, beépítettbútor-készítő, bútorgyártó, bútorjavító, díszlet-asztalos, egyedibútor-készítő, ablakgyártó, ablakkeret-készítő, ablakszerelő, ajtótokkészítő, épületasztalos, épület-karbantartó asztalos, fabrukolat-felrakó, nyílászáró beépítő, nyílászáró gyártó asztalos, parkettakészítő.
Ráépülés: műbútorasztalos
55-525-01 Autótechnikus

55-723-02 Csecsemő és gyermekápoló

54-211-02 Divat- és stílustervező

54-523-02 Elektronikai technikus

54-815-01 Fodrász

54-481-02 Gazdasági informatikus

54-521-03 Gépgyártástechnológiai technikus

54-723-02 Gyakorló ápoló

54-723-03 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló

54-723-01 Gyakorló mentőápoló

55-850-01 Hulladékgazdálkodó szaktechnikus

54-481-03 Infokommunikációs hálózattelepítő és -üzemeltető

54-481-06 Informatikai rendszerüzemeltető

54-346-03 Irodai titkár

54-341-01 Kereskedő

54-761-02 Kisgyermekgondozó, -nevelő

54-815-02 Kozmetikus

54-850-01 Környezetvédelmi technikus

55-850-02 Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus

54-841-11 Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

54-582-03 Magasépítő technikus

54-523-04 Mechatronikai technikus

54-582-04 Mélyépítő technikus

55-762-03 Mentálhigiénés asszisztens

54-344-01 Pénzügyi-számviteli ügyintéző

54-542-02 Ruhaipari technikus

54-762-02 Szociális asszisztens

54-762-03 Szociális szakgondozó

54-213-05 Szoftverfejlesztő

54-812-03 Turisztikai szervező, értékesítő

55-344-07 Vállalkozási mérlegképes könyvelő

54-344-02 Vállalkozási és bérügyintéző

54-344-03 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző

54-811-01 Vendéglátásszervező

54-524-03 Vegyész technikus

55-853-01 Vízépítő szaktechnikus

54-853-02 Vízgazdálkodó technikus

54-853-03 Vízgépészeti technikus

2019/2020-as tanév keresztféléve
2020. februárban meghirdetett, ingyenesen megszerezhető második szakképesítésre a jelentkezők az alábbi iskolarendszerű képzésekbe kapcsolódtak be:
- Inczédy: Autóbuszvezető
- Széchenyi: Vállalkozási mérlegképes könyvelő
- Zay: Mentőápoló
2019/2020-as tanév
2019. szeptemberben meghirdetett, ingyenesen megszerezhető második szakképesítésre a jelentkezők az alábbi iskolarendszerű képzésekbe kapcsolódtak be:
BÁNKI
Autószerelő
Autótechnikus
Gépgyártástechnológiai technikus
BENCS
Burkoló
Diétás szakács
Eladó
Festő, mázoló, tapétázó
Kőműves
Sportedző (a sportág megjelölésével)
Szakács
érettségire felkészítő
INCZÉDY
CNC gépkezelő
Hegesztő
Informatikai rendszerüzemeltető
Járműfényező
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
Tehergépkocsi-vezető
TISZALÖKI TELEKI
Fodrász
Kozmetikus

TISZAVASVÁRI
Ápoló
Asztalos
Autóbuszvezető
Épület- és szerkezetlakatos
Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő
Gépi forgácsoló
Gyakorló ápoló
Gyógyszerkészítmény-gyártó
Hegesztő
Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
Szociális gondozó és ápoló
Szociális szakgondozó
Tehergépkocsi-vezető
Vegyész technikus
Villanyszerelő
érettségire felkészítő
SZÉCHENYI
Irodai titkár
Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Szoftverfejlesztő
Vállalkozási mérlegképes könyvelő
SIPKAY
Cukrász
érettségire felkészítő
VÁSÁRHELYI (ÉVISZ)
Magasépítő technikus
Mélyépítő technikus
Műemlékfenntartó technikus
Útépítő és -fenntartó technikus
Vasútépítő és -fenntartó technikus
Vízgazdálkodó technikus
WESSELÉNYI
Fodrász
Kozmetikus
Női szabó
Villanyszerelő
érettségire felkészítő
ZAY
Ápoló
Fizioterápiás asszisztens
Gyakorló ápoló
2018/2019-es tanév keresztféléve
2019. februárban meghirdetett, ingyenesen megszerezhető második szakképesítésre a jelentkezők az alábbi iskolarendszerű képzésekbe kapcsolódtak be:
BENCS
Burkoló
Diétás szakács
Eladó
Kőműves
Szakács
INCZÉDY
Autóbuszvezető
Tehergépkocsi-vezető
TISZAVASVÁRI
Szociális gondozó és ápoló
WESSELÉNYI
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I.
2018/2019-es tanév
2018. szeptemberben meghirdetett, ingyenesen megszerezhető második szakképesítésre a jelentkezők az alábbi iskolarendszerű képzésekbe kapcsolódtak be:
BÁNKI
Autószerelő
Autótechnikus
érettségire felkészítő
BENCS
Szakács
Eladó
Pincér
Burkoló
Diétás szakács
Festő, mázoló, tapétázó
INCZÉDY
Informatikai rendszerüzemeltető
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
Hegesztő
Gépi forgácsoló
Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő
Tehergépkocsi-vezető
érettségire felkészítő
TISZALÖKI TELEKI
Festő, mázoló, tapétázó
Fodrász
Kozmetikus
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
érettségire felkészítő
TISZAVASVÁRI
Ápoló
Gyakorló ápoló
Vegyész technikus
Hegesztő
Kőműves
Szociális gondozó és ápoló
Villanyszerelő
Autóbuszvezető
Tehergépkocsi-vezető
érettségire felkészítő
SZÉCHENYI
Vállalkozási mérlegképes könyvelő
Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Irodai titkár
Szoftverfejlesztő
Sportedző (a sportág megjelölésével)
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II
SIPKAY
Cukrász
érettségire felkészítő
VÁSÁRHELYI (ÉVISZ)
Környezetvédelmi technikus
Magasépítő technikus
WESSELÉNYI
Villanyszerelő
érettségire felkészítő
ZAY
Ápoló
Csecsemő és gyermekápoló
Gyakorló ápoló
Fizioterápiás asszisztens
2017/2018-as tanév keresztféléve
2018. februárban meghirdetett, ingyenesen megszerezhető második szakképesítésre a jelentkezők az alábbi iskolarendszerű képzésekbe kapcsolódtak be:
BENCS
Burkoló
Diétás szakács
Festő, mázoló, tapétázó
INCZÉDY
Autóbuszvezető
TISZAVASVÁRI
Asztalos
Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
Szociális gondozó és ápoló
Kertész
ZAY
Gyakorló mentőápoló
2017/2018-as tanév
2017. szeptemberben meghirdetett, ingyenesen megszerezhető második szakképesítésre a jelentkezők az alábbi iskolarendszerű képzésekbe kapcsolódtak be:
BÁNKI
Autószerelő
Gépgyártástechnológiai technikus
BENCS
Diétás szakács
Festő, mázoló, tapétázó
Kőműves
Pincér
Szakács
INCZÉDY
Érettségire felkészítő
Gáz- és hőtermelő berendezésszerelő
Hegesztő
Informatikai rendszerüzemeltető
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
Tehergépkocsi-vezető
TISZALÖKI TELEKI
Érettségire felkészítő
Fodrász
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I.
Kozmetikus
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
TISZAVASVÁRI
CNC gépkezelő
Érettségire felkészítő
Gyakorló ápoló
Hegesztő
Kertész
Központi fűtés és gázhálózat szerelő
Szociális asszisztens
Szociális gondozó és ápoló
Tehergépkocsi-vezető
Vegyész technikus
SZÉCHENYI
Irodai titkár
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I.
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II.
Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Szoftverfejlesztő
Vállalkozási mérlegképes könyvelő
SIPKAY
érettségire felkészítő
VÁSÁRHELYI (ÉVISZ)
Magasépítő technikus
WESSELÉNYI
Autóbuszvezető
Érettségire felkészítő
Kozmetikus
Női szabó
ZAY
Ápoló
Gyakorló ápoló
2016/2017-es tanév keresztféléve
2017. februárban meghirdetett, ingyenesen megszerezhető második szakképesítésre a jelentkezők az alábbi iskolarendszerű képzésekbe kapcsolódtak be:
BENCS
Diétás szakács
Eladó
Festő, mázoló, tapétázó
Kőműves
Szakács
Vendéglátó-üzletvezető
TISZAVASVÁRI
Gyógyszerkészítmény-gyártó
Szociális gondozó és ápoló
SZÉCHENYI
Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Sportedző
WESSELÉNYI
Divat-és stílustervező
2016/2017-es tanév
2016. szeptemberben meghirdetett, ingyenesen megszerezhető második szakképesítésre a jelentkezők az alábbi iskolarendszerű képzésekbe kapcsolódtak be:
BÁNKI
Érettségire felkészítő képzés
Autószerelő
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II
BENCS
Diétás szakács
Festő, mázoló, tapétázó
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I
Kőműves
Szakács
Vendéglátó-üzletvezető
INCZÉDY
Érettségire felkészítő képzés
Festő, mázoló, tapétázó
Hegesztő
Informatikai rendszerüzemeltető
Járműfényező
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
Tetőfedő
TISZALÖKI TELEKI
Érettségire felkészítő képzés
Festő, mázoló, tapétázó
Fodrász
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I
Kozmetikus
TISZAVASVÁRI
Érettségire felkészítő képzés
Gyakorló ápoló
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I
Szociális asszisztens
Vegyipari technikus
Villanyszerelő
SZÉCHENYI
Irodai titkár
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I
Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Vállalkozási mérlegképes könyvelő
SIPKAY
Érettségire felkészítő képzés
Cukrász
Diétás szakács
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I
Pincér
Szakács
VÁSÁRHELYI (ÉVISZ)
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II
Környezetvédelmi technikus
Mélyépítő technikus
WESSELÉNYI
Érettségire felkészítő képzés
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I
Kozmetikus
Villanyszerelő
ZAY
Ápoló
Gyakorló ápoló
Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II
Kisgyermekgondozó, -nevelő
2015/2016-os tanév keresztféléve
2016. februárban meghirdetett, ingyenesen megszerezhető második szakképesítésre a jelentkezők az alábbi 2 éves iskolarendszerű képzésbe kapcsolódtak be:
NYÍREGYHÁZÁN
autószerelő (esti)
diétás szakács (esti)
pénzügyi-számviteli ügyintéző (esti)
szakács (esti)
vízügyi technikus (esti)
TISZALÖKÖN
gyakorló kozmetikus (esti)
logisztikai ügyintéző (esti)
TISZAVASVÁRIBAN
hegesztő (esti)
szociális gondozó-ápoló (esti)
A 2015/2016-os tanév 910 résztvevővel indult el felnőttoktatás keretében
2015. szeptemberben meghirdetett, ingyenesen megszerezhető második szakképesítésre a jelentkezők az alábbi 2 éves iskolarendszerű képzésbe kapcsolódtak be:
NYÍREGYHÁZÁN
villanyszerelő
számítógép szerelő-karbantartó
gépgyártástechnológiai technikus
magasépítő technikus
gyakorló ápoló
tetőfedő
pénzügyi-számviteli ügyintéző
ügyviteli titkár
vám-jövedéki termékdíj ügyintéző
pincér (esti, nappali)
szakács (esti, nappali)
cukrász (esti, nappali)
TISZALÖKÖN
gyakorló fodrász
TISZAVASVÁRIBAN
vegyipari technikus
szociális gondozó-ápoló
szociális szakgondozó