Budapest Science Camp 2020 október 25–30. között került megrendezésre. A tábort immár harmadik alkalommal szervezte a Kossuth Klub. A tábor témája Save the planet! jelmondat köré szerveződött. Kis létszámú nemzetközi teamek végeztek kutatásokat, amit a tábort lezáró pitch show-n mutathattak be a szakmai zsűrinek.

Marczis Katalin Blanka 10.E osztályos tanuló, a Biodiversity csapatban dolgozott együtt egy grúz, egy mongol, és magyar csapattárssal. Halász Tony Wang, aki a Bánki végzős diákja, pedig egy csupa magyar diákból álló teamben vett részt, ahol az Energie Crisis (Eneregia Krízis) témakörben végeztek kutatásokat.

A tábor délelőttjein előadások segítették az ifjú kutatók munkáját, míg délutánonként tematikus kirándulásokon, gyárlátogatásokon vettek részt. Így voltak, aki az állatkertbe, voltak, akik egy hatalmas napelem parkban gyűjtöttek tapasztalatokat. A trének egy pitch tréningen magyarázták el az utolsó esti megmérettetésen elhangzó előadások fontos grafikai paramétereit, és tartalmi elemeit. Utolsó este egy angol nyelvű prezentációt mutattak be a csapatok. Feltöltődve, új ismereteket, tapasztalatokat, és barátokat szerezve érkeztek haza, és a tanultakat a Bánkirobot Team ifjabb tagjaival is meg fogják osztani.

 

Méret
Kontraszt