Bánkis „gépész és elektrós” diákok külföldi szakmai gyakorlaton

ERASMUS+
2019-1-HU01-KA102-060211
Bánkis „gépész és elektrós” diákok külföldi szakmai gyakorlaton
 
Iskolánk minden erejével azon van, hogy a lehető legtöbb tanulójának tudja biztosítani a lehetőséget a továbbtanuláshoz és a munkaerőpiaci elhelyezkedéshez. Az Erasmus+ mobilitási projektekben volt már tapasztalatunk, hiszen a 2018-as év folyamán már sikeresen megvalósítottunk egy programot, melynek keretén belül diákjaink két külföldi országban is bővítették szakmai ismereteiket. A legutóbbi projektre is abból a megfontolásból pályáztunk, hogy iskolánk nemzetközi kapcsolatokra tegyen szert, mely lehetővé teszi az európai és a nemzetközi dimenzió hangsúlyozását a tantervben. Az Erasmus+ programmal ezen kívül törekedtünk a multilaterális partnerség fenntartására, továbbá munkatársaink és diákjaink készségfejlesztésére. Az oktatás terén az motivált minket a pályázat benyújtásában, hogy erősítsük az együttműködést, tanulmányozzuk a jól bevált külföldi gyakorlatokat, valamint, hogy a tanáraink és a diákjaink idegennyelvi képességeit fejlesszük. Végül, de nem utolsósorban, előrelépéseket kívántunk tenni a gondolkodásmódban és a professzionális képességekben, haladni akartunk a modernizáció útján és természetesen javítani kívántuk a szakoktatás minőségét az új ismeretek alkalmazásával.
 
A külföldi mobilitás ideje alatt számos előzetesen eltervezett tevékenységet tudtunk megvalósítani. Iskolánk bővítette a nemzetközi kapcsolatainak számát, így a tantervben nagyobb súllyal jelenik meg a nemzetköziesedés. Intézményünk fenntartotta sokoldalú partnerkapcsolatait, a diákok és a kísérő tanárok pedig az idegennyelv-ismeretük fejlesztése mellett rengeteg új szakmai tapasztalatra tettek szert, számtalan új munkamódszert ismertek meg és megtanultak alkalmazkodni az ismeretlen környezethez. Végezetül pozitív irányban változott a résztvevők gondolkodásmódja, melynek köszönhetően iskolánk nagy lépésekkel fog tudni haladni azon az úton, melynek a végén egy korszerű, nemzetközi 21. századi iskola áll.
 
Eredménynek tekintjük, hogy iskolánk erősítette a nemzetközi együttműködést, továbbá a résztvevők szakmai és idegennyelvi kompetenciái a mobilitás során nagymértékben javultak. Mivel tanáraink és diákjaink tanulmányozták a külföldi gyakorlatokat és munkamódszereket, ezeket a hazatérésük után sikerrel integráltuk iskolánk tantervébe. A mobilitás résztvevői számos új szakmai tapasztalatra tettek szert, fejlesztették nyelvtudásukat, gyakorolták a szakmai nyelv regisztereinek használatát és hozzászoktak egy idegen országban való boldoguláshoz és munkamorálhoz. Az egyén szempontjából nézve is értékes együttműködések alakultak ki, továbbá diákjaink hasznos tapasztalatokra tettek szert mind az önálló munka, mind pedig a csapatmunka vonatkozásában. Fejlődtek a precíz munkavégzésben és megtanultak felelősséget vállalni a munkájukért.
 
Elöljáróban elmondható, hogy a külföldi szakmai gyakorlat résztvevői mindegyik kompetenciájukat (tudás, készség, attitűd és autonómia) sikeresen fejlesztették. Az elektronikai technikus tanulók bővítették tudásukat az elektronikai áramkörök világában, a gépgyártástechnológiai technikusok pedig átfogó tudásra tettek szert a fémipari folyamatokban, valamint a modern CNC és PLC vezérlésű gépek kezelésében. Személyes kompetenciáik terén a diákok együttműködési, konfliktuskezelési és problémamegoldó készsége nagymértékben javult, mely a széles körben alkalmazott csapatmunkának volt köszönhető. A diákok gondolkodásmódja nagyon sokat változott pozitív irányban, nyitottabbá és elfogadóbbá váltak egy számukra addig ismeretlen kultúra iránt, alkalmazkodtak a helyi szokások felé, attitűdjük tehát sokat javult az említett vonatkozásokban. Megtanultak önállóan rész- vagy teljes egész feladatokat elvégezni, munkájuk iránt pedig felelősséget vállalni, felelősségtudatuk javult, melynek eredményeképpen sokat fejlődtek autonómia tekintetében.
 
A projekt megvalósításában érintett tanulók a következő szakmacsoportokból kerültek kiválasztásra:
1. Elektronikai technikus 11/13. évfolyama /10 fő Olaszország, 6 fő Ausztria/
2. Gépgyártástechnológiai technikus 10/11/13. évfolyama /10 fő Olaszország, 6 fő Ausztria/
 
Szakgyakorlati helyek:
Ing. Friedrich Preinl Gesellschaft m.b.H. & Co KG
LL-Stiegen & Gitterroste GmbH
Elektrotechnik Walter Traxler GmbH & Co KG
Méret
Kontraszt