Erasmus+ - szakmai gyakorlat Bécs 2019. október
Március-április folyamán már lezajlott egy három hetes gyakorlat Bécsben, így már tapasztalatokkal felszerelve indultam az őszire. Előtte részt vettünk egy tájékoztatón, ahol a gyerekek (16-20 évesek) megkapták a szükséges dokumentumokat. Buszunk október 11-én, péntek reggel 6 órakor gurult ki a Bánki udvaráról. Problémamentes utazás után 14.30-kor értünk a szállásra.
Az ifjúsági szállásunk látványos környezetben helyezkedett el, közvetlenül a Wilhelminenberg Schloss mellett, Ottakring negyed külső dombos részén, lélegzetelállító kilátással.
A távolság miatt csak többszöri átszállással tudtuk megközelíteni a belvárost és a munkahelyeket. A mosás lehetőségét is biztosították némi apró pénzért. A reggelit és a vacsorát helyben főzték nekünk, amivel nagyon elégedettek voltak a fiúk. Az ebéd beszerzéséhez pénzt kaptunk. 84 eurót kaptunk a teljes időszakra kaptuk. Olcsó török büfékben ennyiből is meg lehetett oldani az étkezést. Mivel nem először vittem gyakorlatra tanulókat, tudtam, hogy az általam kigondolt közös programokat előre kell helyezni a naptárban, később a munka visszaveti az érdeklődést. Ezért rögtön az első hétvégén három kalandunk volt: egy belvárosi séta, egy délután a Práter forgatagában és egy túra a Bécsi-erdőben.
Szombaton volt a bevezető találkozó is, így hétfőn már bejártuk a munkahelyeket, ahol megírtuk a különböző szerződéseket. Bécs közlekedése példaértékű, de a távolságok miatt kb. 50-100 percet kellett a fiúknak busszal, villamossal és metróval megtenniük.
Pár nap alatt hozzászoktak a napirendjükhöz. Reggel ébresztettem őket, felügyeltem a reggelijüket, időben engedtem el őket a buszhoz. Délután fogadtam őket, segítettem a szállásgondok, közlekedési problémák megoldásában, szabadidős tevékenységeket javasoltam nekik. Esténként munkanaplót írtak és ismerkedtek a többi vendéggel.
Nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki egy rimaszombati középiskola magyar tanulóival. Néha eljött velem pár diák egy-egy belvárosi sétára, mivel a látnivalók száma végtelen.
Volt két hivatalos kulturális programunk is. Az egyik egy városnézés volt vezető segítségével (igazi nyelvpróba), a másik pedig a Schönbrunni kastély megtekintése volt.
Október 31-én, csütörtökön délután indultunk vissza és éjfélre értünk haza.
A beszámoló képei az alábbi képgalériában tekinthetők meg:
Galéria->Képtár->Iskolai képek->2019-2020->Erasmus 2019 ősz – Bécs
Készítette: Kiss András, Szücs Zoltán (kísérő tanárok)