Felnőttképzés

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum az iskolai rendszerű oktatáson kívül jelentős felnőttképzési tevékenységet is folytat. Ennek keretében székhelyünk és a környező települések lakosai számára nyújtunk lehetőséget arra, hogy magas színvonalú képzés során eredményesen sajátíthassanak el korszerű, a munkavállalást, továbbtanulást, illetve az önálló vállalkozást egyaránt segítő szakmai ismereteket, illetve szerezhessenek új képesítéseket.
Képzéseinkkel a térség gazdálkodó szervezeteit, ipari, szolgáltatóipari és mezőgazdasági vállalkozásait, vállalkozóit és magánembereket kívánjuk támogatni oly módon, hogy képzéseink résztvevőinek bővüljön munkavállalási lehetősége, illetve javuljon munkájuk minősége. Képzéseinket a megrendelői igények maximális figyelembevételével, igényes eszközparkkal, tagintézményeink bevonásával és felkészült oktatókkal valósítjuk meg.
Képzési tematikánkat és módszereinket a jogszabályi előírásoknak megfelelőek, a központi követelmények, a résztvevők, illetve megrendelőink igényei, munkatársaink és oktatóink véleménye és tapasztalatai alapján határozzuk meg, és az érdekeltek igényeinek rendszeres figyelembe vételével fejlesztjük. Intézményi minőségpolitikánkban a partnerközpontúság elsődleges.
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum vezetése, tagintézményei, szervezeti egységei és valamennyi munkatársa elkötelezett és felelősséget érez a jogszabályokban meghatározott és a szakmailag elvárható minőségi követelmények kielégítése, valamint a képzési tevékenység folyamatos fejlesztése iránt.
Ennek megvalósulása érdekében minőségbiztosítási rendszert működtetünk, melynek keretében minőségpolitikánkat, stratégiánkat és képzési tevékenységünket – külső és belső partnereink véleményét különösen figyelembe véve – folyamatosan figyelemmel kísérjük, rendszeresen felülvizsgáljuk, tényszerű adatok, visszajelzések alapján értékeljük, és tervszerűen fejlesztjük.
A képzések költségeiről a +36 70 198 7447 számon érdeklődhet.

GINOP 5.1.1 és 5.2.1

„Út a munkaerőpiacra” elnevezésű kiemelt munkaerő-piaci program és az Ifjúsági Garancia Rendszer keretében nyíregyházi helyszínen megvalósuló programok

GINOP 6.1.1-15

Alacsony képzettségűek és
közfoglalkoztatottak képzése
című kiemelt projekt

GINOP 6.1.2-15-2015-00001

Digitális szakadék
csökkentése
projekt

Nem támogatott felnőttképzések

A felnőttképzési tevékenységi körében
nem támogatott képzések

Felnőttképzési dokumentumok

Adatkezelési nyilatkozat

Felnőttképzési nyilvántartásba vételi szám: E-001291/2015

Felnőttképzési tevékenységet az alábbi engedélyezett képzéseink körében végezhetünk :

 

→ Ide kattintva letölthető a teljes felnőttképzési jegyzék (PDF)

“A” képzési körben (OKJ-s képzések) :

Asztalosipari szerelő 21 543 01 E-001291/2015/A001
Bérügyintéző 51 344 01 E-001291/2015/A002
Boltvezető 35 341 01 E-001291/2015/A003
Cukrász 34 811 01 E-001291/2015/A004
Élelmiszer, – vegyi áru és gyógynövény eladó 31 341 01 E-001291/2015/A005
Építő- és anyagmozgató gép kezelője
(Építési anyag-előkésztő gép kezelője)
32 582 02 E-001291/2015/A006
Faipari gépkezelő 21 543 02 E-001291/2015/A008
Famegmunkáló 31 543 01 E-001291/2015/A009
Gázhegesztő 21 521 05 E-001291/2015/A010
Hulladékgyűjtő és – szállító 21 851 01 E-001291/2015/A011
Hulladékválogató és – feldolgozó 21 851 02 E-001291/2015/A012
Kazánkezelő (2-12 t/h között) 32 522 02 E-001291/2015/A013
Kerti munkás 21 622 01 E-001291/2015/A014
Kisteljesítményű kazánfűtő (max: 2t/h) 31 522 03 E-001291/2015/A015
Konyhai kisegítő 21 811 01 E-001291/2015/A016
Közbeszerzési-referens 52 343 01 E-001291/2015/A017
Lakástextil-készítő 21 542 01 E-001291/2015/A018
Lakott-területi fakitermelő 35 623 01 E-001291/2015/A019
Munkavédelmi technikus 52 862 01 E-001291/2015/A020
Pénzügyi ügyintéző 51 344 04 E-001291/2015/A021
Pincér 34 811 03 E-001291/2015/A022
Szakács 34 811 04 E-001291/2015/A023
Számviteli ügyintéző 51 344 05 E-001291/2015/A024
Társadalombiztosítási ügyintéző 51 344 02 E-001291/2015/A025
Textiltermék-összeállító 21 542 02 E-001291/2015/A026
Vendéglátó-üzletvezető 35 811 02 E-001291/2015/A027
Villanyszerelő 34 522 04 E-001291/2015/A028
Zsaluzóács 31 582 06 E-001291/2015/A029
Csőhálózatszerelő 31 582 01 E-001291/2015/A030
Sajtkészítő 31 541 07 E-001291/2015/A031
Zöldség – és gyümölcsfeldolgozó 31 541 12 E-001291/2015/A032
Építő -és anyagmozgató gép kezelője
(targoncavezető)
32 582 02 E-001291/2015/A033
Betonszerkezet készítő, betonelem gyártó 32 582 01 E-001291/2015/A034
Hegesztő 34 521 06 E-001291/2015/A035
Erdőművelő 21 623 01 E-001291/2015/A036
Családellátó 21 814 01 E-001291/2015/A037
Fakitermelő 31 623 01 E-001291/2015/A038
Közterület-felügyelő 52 861 05 E-001291/2015/A039
Motorfűrész-kezelő 21 623 02 E-001291/2015/A040
Óvodai dajka 32 140 01 E-001291/2015/A041
Parkgondozó 21 622 02 E-001291/2015/A042
Számítógépes adatrögzítő 31 346 02 E-001291/2015/A043
Személy -és vagyonőr 32 861 01 E-001291/2015/A044
Diétás szakács 35 811 03 E-001291/2015/A045
Gépi forgácsoló 34 521 03 E-001291/2015/A046
Idegenvezető 54 812 01 E-001291/2015/A047
Ipari gépész 34 521 04 E-001291/2015/A048
Szerszámkészítő 34 521 10 E-001291/2015/A049
Vendéglátó eladó 34 811 05 E-001291/2015/A050
Asztalos 34 543 02 E-001291/2015/A051
Ápolási asszisztens 32 723 01 E-001291/2015/A052
Cipőfelsőrész-készítő 31 542 02 E-001291/2015/A053
Eladó 34 341 01 E-001291/2015/A054
Gazdasági informatikus 54 481 02 E-001291/2015/A055
Gyermek- és ifjúsági felügyelő 31 761 01 E-001291/2015/A056
Kályhás 34 582 06 E-001291/2015/A057
Kőműves és hidegburkoló 34 582 08 E-001291/2015/A058
Műszaki informatikus 54 481 05 E-001291/2015/A059
Pedagógiai- és családsegítő munkatárs 54 140 02 E-001291/2015/A060
Pénzügyi-számviteli ügyintéző 34 344 01 E-001291/2015/A061
Raktáros 31 341 04 E-001291/2015/A062
Számítógép-szerelő, karbantartó 34 523 02 E-001291/2015/A063
Építményzsaluzat és fémállvány szerelő 31 582 02 E-001291/2015/A064
Kézápoló és műkörömépítő 32 815 01 E-001291/2015/A065
Pénztárkezelő és valutapénztáros 51 343 03 E-001291/2015/A066
Egészségfejlesztési segítő 32 720 01 E-001291/2015/A067
Uszodamester 32 810 01 E-001291/2015/A068
Női Szabó 34 542 06 E-001291/2015/A069
Szociális gondozó és ápoló 34 762 01 E-001291/2015/A070
Tisztítás-technológiai szakmunkás 32 853 03 E-001291/2015/A071
Fogyóelektródás véádőgázas ívhegesztő 31 521 03 E-001291/2015/A072
Festő, mázoló, tapétázó 34 582 04 E-001291/2015/A073
Szoftverfejlesztő 54 213 05 E-001291/2015/A074
Hűtő-, klíma – és hőszivattyú berendezés szerelő 35 582 03 E-001291/2015/A075
Víz-, csatorna-és közmű-rendszerszerelő 34 582 12 E-001291/2015/A076
Hűtő- és légtechnika rendszerszerelő 34 582 05 E-001291/2015/A077
Élelmezésvezető 52 811 01 E-001291/2015/A078
Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető 54 481 03 E-001291/2015/A079
Vendéglátásszervező 54 811 01 E-001291/2015/A080
Építő- és anyagmozgató gép kezelője
(Emelőgépkezelő (kivéve targonca))
32 582 02 E-001291/2015/A081
Kosárfonó 21 215 01 E-001291/2015/A082
Kertész 34 622 02 E-001291/2015/A083
Irodai titkár 54 346 03 E-001291/2015/A084
Burkoló 34 582 13 E-001291/2015/A085
Nyomástartóedény-gépész 32 524 01 E-001291/2015/A086
Díszműkovács 34 211 01 E-001291/2015/A087

 

“B” képzési körben (egyéb szakmai képzések) :

Segéd gát– és csatornaőr E-001291/2015/B030
Településkarbantartó 1. E-001291/2015/B034
Rongyszőnyeg készítő E-001291/2015/B036
Betanított kőműves E-001291/2015/B037
Betanított szociális segítő E-001291/2015/B038
Betonozó segéd E-001291/2015/B039
Közfoglalkoztatás szervező E-001291/2015/B040
Száraztészta gyártó E-001291/2015/B041
Zöldterületi kisgép-üzemeltető E-001291/2015/B042
Háztáji zöldségtermesztés E-001291/2015/B043
Kerti járdakövező E-001291/2015/B044
Kézműves térkőgyártás E-001291/2015/B045
Kiskerti növényltermesztő E-001291/2015/B047
Faanyag szállítását elősegítő segédmunkás E-001291/2015/B048
Betanított takarító E-001291/2015/B049
Roma közösségi egészségmentor E-001291/2015/B050
Betanított festő-mázoló E-001291/2015/B051
Gépipari összeszerelő E-001291/2015/B052
Háztáji- és kisüzemi gombatermesztő E-001291/2015/B053

 

“C” képzési körben (nyelvi képzések) :

Német C2 1 1 037 Német nyelvi képzés A1 szinttől KER C2 szintig E-001291/2015/C001
Angol C2 1 1039 Angol nyelvi képzés KER A1 szinttől C2 szintig E-001291/2015/C002
Angol C1 3 1 130 Angol nyelvi képzés A1 szinttől KER C1 szintig – kombinált nyelvi képzés E-001291/2015/C003
Német C1 3 1 131 Német nyelvi képzés A1 szinttől KER C1 szintig – kombinált nyelvi képzés E-001291/2015/C004

 

“D” képzési körben (tréningek, nem szakmai képzések) :

 

Álláskeresési info-kommunikációs tréning E-001291/2015/D001
Digitális írástudás E-001291/2015/D002
ECDL7 E-001291/2015/D003
ECDL felkészítés E-001291/2015/D004
Egészségügyi képesítések (munkahelyi egészségnyújtó) E-001291/2015/D005
Háztartási alapismeretek felnőtteknek E-001291/2015/D006
Közösségi munka szegregált környezetben E-001291/2015/D007
Számítástechnikai képesítések (Európai számítógép-használó (ECDL)) E-001291/2015/D008
Vállalkozóvá válásra felkészítő képzés E-001291/2015/D009
7-8 osztályos felzárkóztató képzés E-001291/2015/D010
Alapkompetencia fejlesztés E-001291/2015/D011
Kompetenciafejlesztő E-001291/2015/D012
Kulcskompetenciák fejlesztése_9_modulos E-001291/2015/D013
Kulcskompetenciák fejlesztése E-001291/2015/D014
Első lépések a digitális világba – IKER1. szintű képzés E-001291/2015/D016
Önállóan használom az informatikai eszközömet – IKER2. szintű képzés E-001291/2015/D018
Belépés a digitalizált munka világába E-001291/2015/D019
Adatvédelmi tisztviselő (DPO) E-001291/2015/D020
Munkavédelmi képviselők alapképzése E-001291/2015/D021
Munkavédelmi képviselők továbbképzése E-001291/2015/D022
Komplex munkaerő-piaci felkészítő tréning E-001291/2015/D023
Munkavédelmi elméleti és gyakorlati ismeretek E-001291/2015/D024
Számítástechnikai alapismeretek E-001291/2015/D025
Vállalkozási ismeretek E-001291/2015/D026
Mixer E-001291/2015/D027
Barista E-001291/2015/D028
Vegyipari alapismeretek és alapszámítások E-001291/2015/D029
Vegyipari készülékek alapismerete E-001291/2015/D030
Vegyipari műveletek I. E-001291/2015/D031
Vegyipari műveletek II. E-001291/2015/D032
Vegyipari műveletek III. E-001291/2015/D033

A képzési listában szereplő engedélyeket, a képzési kínálatot igény szerint bővítjük. Képzési csoportok indítására minimum 10 fő jelentkező esetében van lehetőség.

Jelentkezési lap ide kattintva letölthető!

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum a képzési tevékenysége mellett rendelkezik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, és törvényességi Felügyeleti Főosztálynak SZ-B-12/00151-23/2015. Határozatszámú vizsgaszervezési engedélyével.4400 Nyíregyháza, Dugonics u. 10-12.

A vizsgaszervezési engedéllyel határozatlan időre, országosan az alábbi szakképesítések tekintetében rendelkezünk:

Élelmiszer-,vegyiáru és gyógynövény eladó 34 341 01 részszakképesítés
Boltvezető 35 341 01 ráépülés
Cukrász 34 811 01 alap szakképesítés
Pincér 34 811 03 alap szakképesítés
Szakács 34 811 04 alap szakképesítés
Vendéglátó üzletvezető 35 811 02 ráépülés

A képzések és a vizsgaszervezés iránt érdeklődni
a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban lehet:

4400 Nyíregyháza, Dugonics u. 10-12.

György Mariann

felnőttképzésért felelős szakmai vezető

+36 70 198 7447

Felnőttképzési ügyfélszolgáltat nyitvatartási ideje:

  • Hétfő: 7:30 – 16:00
  • Kedd: 7:30 – 16:00
  • Szerda: 7:30 – 16:00
  • Csütörtök: 7:30 – 16:00
  • Péntek: 7:30 – 13:30

4400 Nyíregyháza, Dugonics u. 10-12., kollégium K108-as iroda

Méret
Kontraszt