A tanév második napját elsős diákjaink közösségépítő játékos foglalkozásokkal kezdték. Ezt követően az öt osztály, osztályfőnökeik vezetésével a Bánki Tusa ügyességi, szellemi vetélkedőn vettek részt. Itt öt állomáson különböző csapatépítő feladatokat oldottak meg. A legnagyobb nehézséget az állomások megtalálása jelentette. Ugyanis a helyeket egy-egy vaktérkép, keresztrejtvény, találós versike, fénykép rejtette. Mindeközben minden osztálynak QR kódokat is keresnie kellett az iskola területén, amelyeket megfejtve intézményünk névadójáról tudhattak meg érdekességeket a diákok. Végezetül egy Bánkit mutató élőképet állítottak össze, fényképeztek le és küldtek el egy megadott e-mail címre. A verseny végletekig szoros volt. Minden csapat odatette magát. Megmutatták, hogy mennyire kreatívak, mennyire tudnak együttműködni, mennyire tudnak tájékozódni.
Végezetül holtversenyben a 9.a (osztályfőnök: Kiss Roland) és a 9.e (osztályfőnök: Megyaszai Edina) osztályok lettek az elsők.
A verseny zárásaként mindenki elfogyasztotta jól megérdemelt süteményét.
A verseny hangulatáról a képek beszélnek…
Ötletgazda:
Baranyi Ferenc és Lengyel Tibor
A verseny lebonyolításában közreműködtek:
Bakó András, Lengyel Tibor, Hubicsák Zoltán, Joó Zoltán, Máté Viktória, Huszár István, Éles Miklós, Erdősi Roland, Suller Illés