közlekedés MUNKAKÖZÖSSÉG
Munkaközösségünk – önállóan, vagy korábban a gépész-, gyakorlat-, szakmai elmélet munkaközösségekkel egybefonódva – már az iskola megalapítása óta létezik. Oktatási – nevelési feladatainkat mindig egységben és magas színvonalon igyekeztünk végezni, talán ennek köszönhető, hogy a szűkebb régiónkban ugyanúgy, mint országosan is ismerik a Bánki autós képzését. Munkaközösségünk tagjai között a szakma által ismert és elismert tanárokat találhattunk az iskolánk története során. Munkaközösségünk a technikai újdonságok iránt fogékony, szakmailag képzett, pedagógiailag elhivatott oktatókból áll.
Tevékenységünk két szakterületre koncentrálódik: az autós szakmai elmélet és gyakorlat tantárgyait oktatjuk. Több kolléga mindkét szakterületen tevékenykedik – elméleti és gyakorlati órákat is tart -, ami elősegíti az elmélet és a gyakorlat egységének kialakítását és előnyös a szakmai fejlődésre is.
Iskolánk autós közössége a Nyíregyházi Egyetemmel és a térség kisebb – nagyobb márkaszervizeivel, autószerelő vállalkozásaival és alkatrész-forgalmazó cégeivel is jó kapcsolatot alakított ki. Így a munkaerőpiaci igényeket első kézből kapjuk és ezt igyekszünk összehangolni a szakképzési lehetőségekkel. Az együttműködés eredménye, hogy diákjaink a külső gyakorlati helyszíneken már felkészülhetnek a szakma elvárásaira, de akik a továbbtanulást választják azoknak is jó alapokat adunk a felsőoktatáshoz.
Nevelési – oktatási céljaink megvalósítását elősegíti a szakmai tanulmányi versenyeken való részvétel is. Ez egyrészt a versenyeken résztvevő diákok – oktatók számára egy kitekintést, többlettudást, motivációt ad, de motiválja az iskolánk többi tanulóját is. Az elért jó eredmények az iskola ismertségét és elismertségét is növelik. A rendszeresen megrendezett OSZTV, AOTV versenyeken kívül a 2019. tanévben nemzetközi területen is sikert érhettünk el.
Az autós versenysportban is megmérettettük magunkat. Munkaközösségünk tagjai és a diákjaink által közösen felkészített versenyautóval a 24 órás versenyen már kétszer is eredményesen szerepelhetett iskolánk. A verseny történetében eddig példátlan módon először vett részt oktatási intézmény ezen a megmérettetésen.
Tevékenységünk meghatározó szegmensei a folyamatos önképzés, az oktató eszközök fejlesztése, a harmonikus tanár-diák viszony kialakítása és a tanulók folyamatos motiválása, szakmai igényességének fejlesztése.
-
Balázs Elek
-
Baracska Antal
-
Bálint László
-
Bene István
-
Béres János
-
Fodor Tibor
-
Laczkó Szabolcs
-
Pásztor Tamás
-
Petrus Mihály
-
Sipeki Zoltán
-
Szoták Viktor
-
Szücs Zoltán
-
Tatomirovics András
-
Tóth Mátyás
Az országos döntőbe jutott tanulók eredményei:
2020:
Autóelektronikai műszerész versenycsoport:
- Groska Dávid: 2. hely
Az országos döntőben 4…8. helyen végzett (csak az1-3. helyezettet hirdették):
- Kósa Ákos
Autótechnikus versenycsoport:
- Vass Zsolt: 3. hely
2019:
Autóelektronikai műszerész versenycsoport:
- Hollik Mihály: 2. hely
- Litkei László Ádám: 4. hely
- Vass Zsolt: 5. hely
- Csizmarik Zoltán: 9. hely
- Balogh Mihály: 11. hely
- Szekeres Tamás: 12. hely
Autótechnikus versenycsoport:
- Hadzsi Tibor: 5. hely
- Vasvári Dániel: 6. hely
- Szabó Attila: 7. hely
- Matolcsi László: 9. hely
2018:
Autószerelő versenycsoport:
- Papp Zoltán Gyula: 1. hely
Autóelektronikai műszerész versenycsoport:
- Imre János 3. hely
- Kovács Árpád: 8. hely
- Vasvári Dániel: 9. hely
Autótechnikus versenycsoport:
- Éberhardt Attila Patrik: 3. hely
- Bakosi Gyula Ádám: 9. hely
- Sarkadi Gábor 10. hely
2017:
Autószerelő versenycsoport:
- Éberhardt Attila Patrik: 3. hely
Autóelektronikai műszerész versenycsoport:
- Farkas István: 10. hely
Autótechnikus versenycsoport:
- Pósán László: 4. hely
- Kun Norbert 7. hely
2016:
Közlekedéstechnikai szerelő (autószerelő) versenycsoport:
- Pósán László: 7. hely
Közlekedéselektronikai (autóelektronikai műszerész) versenycsoport:
- Nagy Attila: 5. hely
- Forgács Richárd: 6. hely
- Boros Róbert: 8. hely
Közlekedés technikus versenycsoport:
- Vurom Norbert: 1. hely
- Simon András: 4. hely
- Krutilla Gergő: 7. hely
2015:
Közlekedéselektronikai (autóelektronikai műszerész) versenycsoport:
- Linzenbold István: 5. hely
- Simon András: 9. hely
- Krutilla Gergő: 10. hely
Közlekedés technikus versenycsoport:
- Tukacs Dániel: 4. hely
2014
Közlekedéselektronikai (autóelektronikai műszerész) versenycsoport
- Tukacs Dániel: 3. hely
- Opre Bence: 5. hely
Közlekedés technikus versenycsoport
- Kovács Tibor: 4.hely
2013
Közlekedéselektronikai (autóelektronikai műszerész) versenycsoport
- Pásztor Dániel: 4. hely
Közlekedés technikus versenycsoport
- Pólenszki József: 1.hely
2012
Ebben az évben nem rendeztek autós területen versenyt.
2011
Közlekedéselektronikai (autóelektronikai műszerész) versenycsoport
- Voda Tamás: 1. hely
- Kós Gábor András: 4. hely
Közlekedéstechnikai szerelő (autószerelő) verseny
- Kovács Imre: 12. hely
Közlekedéstechnikai technikus (autótechnikus) verseny
- Türk Norbert: 5.hely
- Orosz Balázs: 8. hely
- Bihari Zoltán: 9.hely
- Illés Ferenc: 11.hely
2010
Közlekedéstechnikai technikus (autótechnikus) verseny
- Révész Gábor: 1. hely
2009
Közlekedéselektronikai (autóelektronikai műszerész) versenycsoport
- Papp Attila: 1. hely
- Benedek József: 2.hely
- Csernák András: 6.hely
Közlekedéstechnikai szerelő (autószerelő) verseny
- Révész Gábor: 1. hely
Közlekedéstechnikai technikus (autótechnikus) verseny
- Demkó Gergő Mihály: 2. hely
2008
Közlekedéselektronikai (autóelektronikai műszerész) versenycsoport
- Demkó Gergő Mihály: 2. hely
Közlekedéstechnikai technikus (autótechnikus) verseny
- Margitai Sándor: 1. hely
- Papp Gábor: 2. hely
2007
Közlekedéstechnikai szerelő (autószerelő) verseny
- Margitai Sándor: 2. hely
Közlekedéstechnikai technikus (autótechnikus) verseny
- Vida Szabolcs: 9. hely
- Szurovcsák Zsolt: 13. hely
- Lakatos Szabolcs: 15. hely
2006
Közlekedéselektronikai (autóelektronikai műszerész) versenycsoport
- Lakatos Szabolcs: 7. hely
Közlekedéstechnikai technikus (autótechnikus) verseny
- Veszprémi Tibor: 6. hely
- Vajkó László: 7. hely
- Holecskó Gergő: 8. hely
- Paczári Gábor: 10. hely
2005
Közlekedéselektronikai (autóelektronikai műszerész) versenycsoport
- Kovács Zoltán: 6. hely
- Paczári Gábor: 8. hely
Közlekedéstechnikai szerelő (autószerelő) verseny
- Nagy Balázs: 4. hely
- Veszprémi Tibor: 5. hely
- Vajkó László: 7. hely
Közlekedéstechnikai technikus (autótechnikus) verseny
- Ésik Zsolt: 5. hely
- Varga Zoltán: 6. hely
- Siket István: 9. hely
2004
Közlekedéstechnikai szerelő (autószerelő) verseny
- Tóth Pál Bence: 1. hely
- Nógrádi Lajos: 5. hely
- Demeter Béla: 8. hely
- Jakab Péter: 9. hely
Közlekedéstechnikai technikus (autótechnikus) verseny
- Karakó József: 4. hely
- Ignácz János: 5. hely
2003
Közlekedéstechnikai szerelő (autószerelő) verseny
- Kovács Árpád: 7. hely
- Bakó Zoltán: 10. hely
- Vigh Tibor: 12. hely
Autóelektronikai műszerész szak:
- Karakó József: 3. hely
- Ignácz János: 4. hely
- Simon Tamás: 9. hely
Közlekedéstechnikai technikus (autótechnikus) verseny
- Suri József: 5. hely
2002
Gépjárműtechnikai technikus verseny
- Tatomirovics András: 7. hely
- Terdik Gábor: 9. hely
- Boros Róbert: 14. hely
- Németh Miklós: 15. hely
2001
Gépjárműtechnikai szerelő verseny
- Keller Tamás: 10. hely
2000
Gépjárműtechnikai szerelő verseny
- Galgóczi Tamás: 5. hely
- Kovács Attila: 6. hely
- Demeter Gábor: 19. hely
1999
Gépjárműtechnikai szerelő verseny
- Balázsi Zsolt: 8. hely
- Koszta Miklós: 16. hely
1998
Gépjárműtechnikai szerelő verseny
- Pál Attila: 9. hely
- Batári István: 12. hely
1997
Gépjárműtechnikai szerelő verseny
- Tóth Sándor: 8. hely
- Fülöp Attila: 12. hely
A VERSENY NEVE | HELYEZÉS | CSAPATTAGOK | FELKÉSZÍTŐ TANÁR |
1. ARAL Tanulmányi verseny 2002 | 1. hely | Sónyák Sándor, | Balázs Elek |
Laczják András, | |||
Galgóczi Tamás | |||
Ford autóelektronikai | 1. hely | Ésik Zsolt | Balázs Elek |
tanulmányi verseny 2003 | 2. hely | Agócs Róbert | |
1. Autószerelők Országos Egyesülete – | 2. hely | Turi Anita, | Balázs Elek |
Bosch tanulmányi verseny 2007 | Lakatos Szabolcs, | ||
Vida Szabolcs | |||
Országos Autós Szakmatörténeti | 2. hely | Demkó Gergő Mihály, | Balázs Elek |
Vetélkedő Budapest 2008 | Fodor Tibor, | ||
Krutila Attila | |||
2. Autószerelők Országos Egyesülete – | 1. hely | Demkó Gergő Mihály, | Balázs Elek |
Bosch tanulmányi verseny 2009 | Fodor Tibor, | ||
Krutila Attila | |||
Delphi szereléstechnikai verseny | 2. hely | Simon Gábor, | Sipeki Zoltán |
Hoó Lajos | |||
3. Autószerelők Országos Egyesülete – | 3. hely | Révész Gábor, | Balázs Elek |
Bosch tanulmányi verseny 2010 | Benedek József, | ||
Kvaka Balázs | |||
1. Autotechnika Országos | 1. hely | Bagoly Ferenc, | Balázs Elek |
tanulmányi verseny 2011 | Bihari Zoltán, | ||
Türk Norbert | |||
4. hely | Illés Ferenc, | ||
Nagy Balázs, | |||
Orosz Balázs | |||
2. Autotechnika Országos | 2. hely | Balogh Sándor, | Balázs Elek |
Tanulmányi Verseny 2012 | Kós Gábor András, | ||
Ladik Tamás | |||
6. hely | Jánosi Gábor, | ||
Pásztor Bence, | |||
Tanyik György | |||
3. Autotechnika Országos | 1. hely | Czomba Csaba, | Balázs Elek |
Tanulmányi Verseny 2013 | Nagy Gábor, | ||
Pólenszki József | |||
2. hely | Kántor Gábor, | ||
Linkecs Dávid, | |||
Reskó Tibor | |||
4. Autotechnika Országos | 1. hely | Kántor Gábor, | Balázs Elek |
Tanulmányi Verseny 2014 | Linkecs Dávid, | ||
Reskó Tibor | |||
6. Autotechnika Országos Tanulmányi Verseny 2016 | 3. hely | Vurom Norbert Farkas Ferenc Nyárádi László | Közlekedés munkaközösség, Tatomirovics András |
7. Autotechnika Országos Tanulmányi Verseny 2017 | 2. hely | Forgács Richárd | Közlekedés munkaközösség, Balázs Elek |
Nagy Attila | |||
Pósán László | |||
8. Autotechnika Országos Tanulmányi Verseny 2018 | 2. hely | Bakosi Gyula Ádám, Éberhardt Attila Patrik, | Közlekedés munkaközösség, Balázs Elek |
Sarkadi Gábor | |||
9. Autotechnika Országos Tanulmányi Verseny 2019 | 1. hely | Debrenszki Zoltán, Kovács Erik, Vasvári Dániel | Közlekedés munkaközösség, Balázs Elek |
Young Car Mechanic nemzetközi autószerelő verseny, Varsó, 2019 | 5. hely | Vasvári Dániel | Közlekedés munkaközösség |
24 órás autóverseny Nyirád 2019 | 12. hely | BánkiAutóTeam | Közlekedés munkaközösség, |
Szücs Zoltán | |||
10. Autotechnika Országos Tanulmányi Verseny 2020 | 3. hely | Katona Dániel, Litkei László, Szekeres Tamás | Közlekedés munkaközösség, Balázs Elek |
24 órás autóverseny Kecel 2020 | 3. hely | BánkiAutóTeam | Közlekedés munkaközösség, |
Szücs Zoltán |